Rászállt az EU Matolcsyékra?
Az ingatlanvásárlások és a tőzsde megvásárlása miatt is kutakodhat az Európai Bizottság – legalábbis ez hámozható ki a Demokratikus Koalíció közléséből.
Az ingatlanvásárlások és a tőzsde megvásárlása miatt is kutakodhat az Európai Bizottság – legalábbis ez hámozható ki a Demokratikus Koalíció közléséből.
Orbán Viktor is megszavazta a menekültek kvóták szerinti elosztását tartalmazó záródokumentumot pénteken az EU-csúcson, ezzel "politikai celebbé" vált, aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot - mondta Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szombati sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.
Több millió forintot fizet a DK, hogy a Mahir oszlopain hirdethesse Gyurcsány arcával a párt új programját. A pártelnök nem találkozott Simicskával, mint mondta, nem ő döntött a szerződésről, egyszerűen a legolcsóbb ajánlatot választották.
Nem történt drámai változás a pártok erőviszonyaiban, bár kisebb elmozdulások kiolvashatók a Medián idei első felméréséből.
Kihívó nélkül vezeti a Fidesz-KDNP a pártok támogatottsági versenyét, ráadásul csak ők tudtak érdemi növekedést produkálni 2016. év elejére, minden más párt támogatottsága stagnált vagy csökkent. A Jobbik-MSZP párharc is másképp alakul, mint azt a Nézőpont mérte.
Tizenkettedszer értékelt évet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Végigzongorázott majd minden slágertémát, amellyel lehet egyet ütni a Fideszen vagy Orbán Viktoron. A sötét jelenképpel szemben azonban fényes jövőt is vázolt, amelynek nem más a letéteményese, mint ő és a Demokratikus Koalíció.
A Demokratikus Koalíció pert indít a távirati iroda ellen, miután többször is megtagadták, hogy például Habony Árpádot, vagy Tiborcz Istvánt érintő közleményeket hozzanak le.
Ismeretlen feladótól származó képeket közölt Lázár Jánosról a Demokratikus Koalíció. A fotók egy vadászaton készültek, és azon egy gyereknek tűnő alak is szerepel fegyverrel a kezében, de Lázár szerint az illető nem az ő családtagja.
Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország valódi problémáiról. Nincs értelme érdemben foglalkozni a kormányfő mai beszédével. A miniszterelnök elvesztette kapcsolatát a valósággal. A kiöregedő fideszes politikusok utolsó lehetősége, hogy befolyást szerezzenek. Így reagáltak ellenzéki pártok a Fidesz vasárnapi kongresszusán elhangzottakra.
Habony Árpád pénzügyeit firtató közleményt szeretett volna megjelentetni a Demokratikus Koalíció az MTI-ben, de a távirati iroda nem volt hajlandó rá.
A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés és orgazdaság gyanújával tesz feljelentést.
A DK elnöke délután mutatja be Sokak Magyarországa című programját, amelynek részleteiről az Index írt előzetesen. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet.
Gyurcsány Ferenc felvillantotta választási programja körvonalait: tíz év alatt triplázná meg az egészségügyi dolgozók bérét és sokaknak kínálna méltó életet a "kevesek vígassága" helyett.
A Demokratikus Koalíció a parlament elnökéhez fordul, hogy megtudja, miért kezd testszkenner használatba a parlamenti őrség.
A százhalombattai civil szervezetek demonstrációt tartanak pénteken a városba tervezett gumihulladék-feldolgozó megépítése ellen. A rendezvényen a DK is részt vesz, és Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár is beszédet mond.
Havi-kéthavi folyóirat kiadására készül a DK pártcége, a DÉKÁ Kft. A cég 2012 elején jött létre, a párt néhány hónappal később vette meg a tulajdonostól. A kft. tevékenységi körét nemrég bővítették a folyóirat-kiadással.
Orbán Viktort könnyebb lesz leváltani, mint utána átvenni a kormányzást - mondta a DK elnöke egy lakossági fórumon. Gyurcsány Ferenc szerint mindazonáltal a Fidesz stabil, a párt többsége egyelőre kikezdhetetlen.
A Demokratikus Koalíció közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tesz, miután a párt szerint a Terrorelhárítási Központ szerinte teljesen tudatosan félrevezette a közvéleményt és a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is.
Magyarország mindenkié, nemcsak az uraké, nemcsak az orbánságé - véli Gyurcsány Ferenc, aki szerint Orbán ugyan tud kolbászt tölteni, de azt nem tudja, mi az a password. A DK elnöke szerint a demokratikus erőknek a kormányzásra kell készülnie.